4. fejezet

Remélem tetszik. Kicsit bonyolultnak és kuszának tűnhet...de ígérem minden szálat kibogozok majd:) Üdvözlettel Valöriee

- Anya végeztünk- jött be mosolyogva Victor, Nessie mellett.
- Marie elmesélné miért kellene tudnom a történetét?
- Jasper ezt majd később elmesélem, viszont már nagyon szeretném megtudni...hogy milyen az életmódotok.
- Carlisle elmesélnéd neki, mert Bellának is vadásznia kell velem együtt. Tudod Bella jobb ha nem játszik.. Főleg, hogy Alice egész napos shoppingolást tervez és nem ide a környékre- nézte Edward hogy reagálok
- Edward fogd be a szádat – bökte oldalba Alice.
- Jó menjünk- mondtam.
- Mi volt ez a Jasper majd elmeséli? –kérdeztem miközben sétáltunk.
- Hát ennek a Marienek is van egy különleges képessége és nem akarom hamarabb elárulni a titkot – mosolygott
- Na de én mint Mrs Cullen, kaphatnék egy kis előnyt – kacsintottam.
- Tudod Esme, Rosalie is Mrs Cullenek- vágott vissza.
- Jó de én a te feleséged vagyok..- kontráztam.
- Őszintén szerelmem, nem tudok semmit.
- Tényleg nem tudod, hogy miért tüntek el a gondolatai? Vagy csak nekem?!
- Bells nem tudom, nekem még mindig tisztán hallhatóak.

(Vadászat után)
- Tényleg mit gondol a vega életmódról?- kérdeztem
- Ami azt illeti tetszik neki a dolog, de szeretne beszélni a legújabb vámpírunkkal
- Aki nevezetesen én vagyok.
- Mi az csak nem furdalja az oldalad a kíváncsiság- nevetett Edward és felkapott az ölébe úgy léptünk be a házba.
- Úgy tudom beszélni akartál velem fordultam Mariehez.
- Igen. Lehetne néhány kérdésem?
- Persze – mosolyogtam miközben mindenki engem nézett ha képes lennék most tuti, hogy rákvörösre pirulnék.
- Milyen volt mikor megtudtad, hogy egy vámpírral jársz?
- Hát igazából én hamarabb tudtam, hogy vámpír mielőtt összejöttünk. De ezt neked tudnod kellene hisz Victor apja és te se lehetettek sokkal másabb szituban.
- Hát igen. Nehéz volt átállnod erre az életmódra?
- Én a másik „normális” életmódot nem tapasztaltam.
- Sosem volt még egy kicsi baleset sem az a sok év alatt?
- Még csak 4 éve vagyok vámpír.
- Ja, tényleg még csak most indult el a Cullenék legendája.
- Na igen a Volturi sose volt megbocsájtó – mondta Alice
- Nem borzolom tovább a kedélyeket- mondta Marie
- Miért kellene nekem tudnom Victor történetét? – kérdezte Jazz
- Edward már tudja – kacsintott Marie
- Hékás mi sem akarunk kimaradni – hahotázott Emmett.
- Nekem is van egy képességem.
- De mi? – Emmett, Alise és Jasper szakították félbe.
- Hallgassuk végig – csendesítette le őket Edward.
- Ha valakihez hozzáérek megtudom milyen a múltja…még azokat a részeket is amikre ti nem emlékeztek.
- Ez totál Alice ellentéte – mondtam.
- Végül is igen, de az ő látomásai képlékenyek. - magyarázta Edward
- Az enyémek már nem változnak, ez a múlt.
- Ez érdekes.
- Bella, könnyebb lenne, ha láthatnám a múltad. Szabad?
- Természetesen – nyújtottam is a kezem közbe pedig leültem mellé a kanapéra.
- Felettébb különös – ámuldozott Marie.
- Bella a pajzsod kapcsold ki – mondta Edward
- Mi történik? – kérdezték Alicet a többiek mert Edward teljesen elbambult vagy mondjam úgy inkább, hogy ráfagyott az emlékeimre. Bár tudnám mit lát.
- Khm…Edward mit látsz???!!!- kiabált Alice Edward viszont csak felemelte a mutatóujját ami annyit jelentett, hogy pill. Én is meg akartam szólalni de nem találtam a szám, a kezem semmit mintha nem lennék ura a testemnek.
- Bella jövője eltűnt- aggodalmaskodott Alice- viszont Edward egy perc múlva magához tér.
- Most már tényleg nagyon kíváncsi lettem.
- Nyugi Jasper…és 3…2…1…Na mesélj Edward mit láttál?
- Én…én…én hát nem tudom mire véljem…Marie ez nem csak egy illúzió? Ez a színtiszta igazság?!
- Igen, Edward 100%-os igazság
- Carlisle én jártam egy Anne nevű lánnyal?
- Nem tudok senkiről. Miért?
- Én lettem majdnem Bella apja…de lehet, hogy mégis.
- Micsoda? De hogy? Bella nem szerette a vért, „béna” volt, komolyan egy félvér se ilyen balszerencsés nézd csak meg Nessiet. És ha apja-lánya lennétek akkor Nessie nem lehetne egészsé…
- Emmett fogd be egy kicsit 5…4…3…2…1…Bella jól vagy? –csitította Alice
- Igen de nem tudtam irányítani a testem.
- Akkor ezért tűnt el a jövőd. – okoskodta ki Alice
- Ilyenkor megszűnik létezni – gondolom Marie gondolatát tolmácsolta Edward
- Na Edward mitől döbbentél le? – kérdeztem félve…remélem nem a szakításunk utáni hónapjaimat látta.
- Bella emlékszel Renée barátnőjére Annere?
- Azt hiszem, hogy amikor Londonban voltunk téli szünetekben akkor nála voltunk. De ez miért fontos?
- Én jártam az akkor 17 éves Annevel
- Igen és? – nem értettem a lényeget.
- Bella, nem tudom , hogy ….hogy mondjam el…
- Edward lény őszinte.
- Renée megcsalta Charliet…
- De…nem az nem lehet, hogy, mikor, kivel? DE én nem is tudtam róla, hogy lehet az én emlékem?
- Bella…lehet, hogy…hogy…hát…szólval…ööö
- Edward nyögd már ki létszíves.
- Én ezelőtt 24 évvel ezelőtt lefeküdtem Anne barátnőjével, hogy féltékennyé tegyen a férjét…
- De? Mi? Hogy? Nekem azt mondtad, hogy nem feküdtél le senkivel….Hazudtál nekem…
- Bella én erre nem emlékszem… egyáltalán… ez nem lehet…tudod én már akkor is vámpír voltam mindenre emlékszem az elmúlt 100 évből. Édesem ezt én sem értem- közeledett felém de én reflexből ellöktem és elszaladtam a házból.
Nem hiszem ez lehetetlen... Ajj Alice… tényleg ki kell eresztenem a pajzsom, hogy ne tudja, hova megyek- Csak szaladtam és csak szaladtam…nem tudtam hova menjek mindenről Edward jutott az eszembe. Hirtelen beugrott, hogy a telefonon szerencsére elhoztam. Jake…rá van szükségem..
- Szia Jake! Itt Bella. Forksban vagy?
- Szia Bells! Baj van? La pushban vagyok…- mondta
- Nem jönnél ki a határon túlra úgy hajnaltájban? Mert gondolom Sam nem örülne, ha átlépném a határt.
- Bella, persze kimegyek
- Köszönöm Jake. Ja és mi nem beszéltünk oké?
- Bella baj van?
- Majd elmesélem…egyszer. Szia Jake- majd le is raktam a telefont. Miért hajtogatta a nevem? Mindegy is van nagyobb gondom is…
Lehet, hogy nem ez életem legjobb döntése, hogy pont Forksba menekülök. De csak Jake van aki tudja mi vagyok. Mégse látogathatom meg Angelát, hogy vámpír vagyok és lehet, hogy Edward az apám. Vadásznom kell, hogy ne történhessen semmi baj. Olympiánál voltam mikor két nagy oroszlánt láttam meg…közeledtek felém. Úristen már képzelődöm is…az oroszlánok is félnek tőlem…de ők közelednek…
- Isabella Swan!- na mondom ez már beteges
- Nagyi? – kérdeztem meghökkenve.
- Igen kicsim én vagyok
- De te, hogy kerülsz ide? – értetlenkedtem továbbra is
- Te idéztél meg minket- mosolygott a másik.
- Elnézést…de ön kicsoda?
- Én Edward anyukája vagyok- mosolygott.
- Te…te…tessék? Istenem úgy sajnálom
- Semmi baj, nem tudhattad, kivéve….ha veszélyesek lennénk rád és emiatt olvasnál a gondolataimban- mosolygott.
Milyen szép nő…nem csoda, hogy Edward is tökéletes…
- Mit mondott?!
- Tegeződjünk Bella- mosolyodott el újra- jól hallottad, csak azok gondolatait hallod akik gonoszak vagy….vészhelyzetben másokét is…
- De Marie sem gonosz…-vagy mégis már nem tudom.
- Te el tudod képzelni Renéet, hogy megcsalja apádat? Vagy hogy Edward hazudna? Ne légy butus.
- De Edward is elhitte.
- Tudod milyen önfejű…a részletek nem mindig érdeklik…olyan mint az apja…
- Lehet néhány kérdésem? – ha tudnék pirulni na…hát akkor vörös lennék az tuti. Közben leültünk a fűben.
- Hogy idéztelek meg? Mert nagyi még érthető…
- Arra gondoltál, hogy kell valaki aki ismer titeket teljes mértékben és nem elfogult…így megjelentünk mi.
- Ti mindig mindent láttok? – ez sokkolt.
- Igen…nyugi semmi privát- nevette el magát
- Azt mondta…vagyis mondtad, hogy arra gondoltam, hogy szükségem van valakire…eddig oké. De ti a gondolataim is halljátok?
- Nem de azt tudom, hogy működik a képességed. - kacsintott.
- Most is látod Edwardot? – kérdeztem majd lehajtott fejjel vártam a választ
- Igen, gondolom szeretnéd tutni mi történik otthon. Edward nagyon ideges. Alice folyamatosan a jövődet figyeli és Jazz hát ő vénásan adagolja a nyugalmat az egész családnak… egyedül Nessie nem ideges.
- De hogy-hogy? Nem hiányzom neki? – sírva fakadtam könnyek nélkül.
- Kicsim, ne gondolj mindig a legrosszabbra . Nessievel mindig ott vagyok.
- De hát hogy?
- Neki megvan mindkettőtök képessége vagyis a gondolatolvasásnak igaz a fordítottja.. de ez neki ugyanaz. Meg szerette volna ismerni az igazi nagyiját…és nemrég megkért rá, hogy látogassalak meg.
- Az biztos, hogy meglepődtem volna – nevettem- de a kezdetektől kiváncsi voltam milyen is lehettél. És honnan tudtad, hogy Carlisle megmenti a fiad?
- Hát elég szétszórt nőszemély voltam, aki gyakran beteg volt és megsérült. Hiszen háború volt és senki sem figyelt a másikra, kivéve Carlisle…ő nagyon figyelmes volt. Egyszer bent állt az ágyam mellett és ennyit mondott alig hallhatóan „Nem hiszem el, hogy megint haza kell mennem, hogy tettesem az ember…miközben ártatlanok százai hallnak meg eközben”…és én meghallottam. Tudtam, hogy az orvosok nagy része is meghalt spanyolnáthában…De ő nem volt egyáltalán beteg ekkor kértem meg, hogy mentse meg őt
- De, ha tudtad, hogy meg tudja tenni miért nem szóltál, hogy mentsen meg téged is?
- Nagyon kiváncsi vagy- kacsintott.
- Jajj elnézést nem akartam illetlen lenni – sütöttem le a szemem
- Bells semmi baj. Persze, hogy elmesélem.