9. fejezet

Sziasztok! Remélem nem fogyatkozott meg nagyon az olvasói táborom....Nagyon sajnálom az eltűnésem, de tényleg nagyon sok minden közbejött...:S

Viszont itt a várva várt 9. fejezet...és a 10 fejezet eleje is megvan már...nyugi vannak terveim...szal nem lesz vége a történetemnek véglegesen. kommenteket várok (: és mégegyszer bocsi mindenkitől...remélem tetszeni fog

Puszi Valöriee (:






(Nessie szemszöge: )

4 év után visszatértünk Forksba, hogy segítsünk a Quileute falkának. Én nem La pushban vagyon, hanem a határánál Alice, Jasper, Rosaile és Emmett is itt volt velem.

- Anya nagyon furcsa volt ma, nem? - kérdeztem.

- Nessie drágám próbálj megnyugodni, de ami azt illeti igazad van - mondta Jazz. A mi kapcsolatunk különleges hisz félig ember vagyok, de Jazz egyszer sem akart megtámadni. Mintha immúnis lenne rám

- Sajnálom,hogy túl intenzívek az érzéseim- mondtam. Eközben úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni.

- Menj csak, nem lesz semmi baj. De telefon azért legyen nálad, mert a Volturi bármikor változtathat a tervén.

- Persze Alice, tudom. Ugye apa eltűnéséhez is van közük?

- Nem tudom drágám majd kiderül- mondta mind egyszerre.

Persze majd kiderül…miért nem keresi senki? Ő az apám, Bella férje és a többiek testvére, arról nem is beszélve, hogy Carlisleék fia. Mindenki a vérfarkasokkal foglalkozik, még Rosaile is. Ezt a gondolatmenetet már sétálás közepette folytattam.

Egyszer csak egy gyönyörű rétre érkeztem. Mondhatni festői volt a táj. Mintha természetanya kertje lenne telis tele virágokkal. De ki az aki egy ilyen szépen gondozott rétet nem kerít el? Mindenesetre én nem sajnálom. Az orchidea a kedvenc virágom így az „orchidea részlegnél” mentem a rét közepére. A kismókusok nagy ívben elkerültek pedig mókusokat sosem bántottam-. Kifeküdtem középre.



De én ezt akkor sem értem, anya nagyon szereti aput de most nem is keresi. Itt valami bűzlik. Hirtelen egy másik illatot is éreztem.

- Szia ideülhetek melléd?- kérdezte az ismeretlen fiú.

- Persze nyugodtan. Mi a baj? Olyan szomorúnak tűnsz. - nagyon furcsa arcot vágott mintha nem mondhatná el.

- Semmi baj csak ez egy hosszú történet- lehet mégse akkora titok? Hisz akkor fel sem vetette volna a témát.

- Én ráérek- mosolyogtam bíztatásként

- Úgy 1 éve tudtam meg az anyukámtól, hogy nem Olaszországból származom. Hisz egy családfát kellett készíteni a suliba. Mivel elvált szülők gyereke vagyok és már nem vagyok kisgyerek a magam 19 évével, így elhatároztam, hogy megkeresem az apám és a bátyám. Hisz az is van most derült ki. Sőt ő az én ikrem…igaz kétpetéjű ikrek így kinézetre nincs bennünk sok közös- mintha nyitva hagyta volna a mondatot. - Na de most mesélj te magadról, mert rólad még nem tudok semmit. Sajnálom, hogy mindent rádzúdítottam.

- Én nem tudok egy ilyen hosszú és mélyre hatoló történetet. Épp átutazóban vagyunk a családommal.- vérfarkast menteni apa NÉLKÜL, de ezt ne mondtam ki. 1.Félek, hogy megijedne és soha többet nem állna velem szóba. 2.Kinevetne és kényszerzubbonyt adatna rám (bár nem ilyen szerintem) 3.Pedig persze a Volturi.

Egyszer csak megszólalt a telefonja. Vámpírhallásomnak hála hallhattam volna az egész beszélgetést, de ha úgy akarja majd elmondja

-Sajnálom ezt fel kell vennem. Szia Jake!- Jake? Ugye nem? - Mi a baj? Micsoda? - akármit is hallott nagyon sokkolta. Most megbántam, hogy nem hallgatóztam. Akkor tudnám vigasztalni valamivel. De így semmi…

- Bocsi most haza kell mennem. Köszönöm, hogy meghallgattál.

- Ez nem fontos. Szívesen végighallgattalak - mondta mosolyogva.

Megöleltük egymást majd megbeszéltük, hogy ez a mi kis lelkis rétünk. Azt hittem, hogy amit mondanak, hogy első látásra szerelem létezik és minden lánnyal egyszer…és velem megtörtént Jake-el… de ez mintha sokkal erősebb lenne…de a kemény 5évemmel nem sok tapasztalattal rendelkezem. A családomtól nem tudok érdeklődni…mert milyen lenne már. De egy adonisz volt ez a srác…Kicsivel izmosabb mint Jake…185 centi feketehajú, csokibarna szemű srác egy kis fahéj és citrom illattal. Gyönyörű szemei rabul ejtettek. El kellene indulnom haza Alice már tuti keres. Pár perc futás után már a családom egy része mellett álltam.

- Sziasztok van valami fejlemény?

- Nessie te hol a francba voltál? Az egész rezervátum átváltozik és rohangál. Bármikor megtámadhattak volna.!

- Nyugi Alice itt vagyok amúgy meg találtam egy gyönyörű rétet. Szeretnék holnap is kimenni- csacsogtam, de Alice valahol máshol volt térben és időben. Üveges tekintettel nézett maga elé. Majd a látomás után csak annyit mondott „Edward” és összeesett. Hallottam már arról, hogy egy vámpír sokkot kaphat, de arról hogy összeessen még nem.



(Alice szemszög: )

- Edward…- mondtam de a mondatot nem tudtam befejezni mert nem érzékeltem a szám majd kiderült semmilyen uralmam sincs a testem felett. És csak zuhantam és zuhantam a sötétség felé. Rám jött csak úgy hirtelen az érzés, hogy fel kell kelnem, na igen Jazz tehet róla szerintem.



(Nessie szemszög: )

- Jazz mit csinálsz? Ébreszd fel…tudnom kell mi történt apával- vontam kérdőre „nagybátyámat”. De ő nem válaszolt csak elindult gyakorolni a farkasokkal. Mi történt a családommal? Mindtha mindenki valamiféle befolyás alatt állna.

Ideérkezésünk óta eltelt 1 hét és minden a feje tetejére állt körülöttem. Anyáékat a határ túloldalán nem is látom. Anya mintha nem is hiányolna…jó igaz, hogy minden napot a titokzatos idegennel töltök a mostmár közös rétünkön. 5 évesen úgy gondolom, hogy nem probléma, hogy nincs szerelmi téren kapcsolatom, de mivel 17-nek nézek ki így azért már másabb a helyzet. Hisz Jake tudja a titkom, de ő nem…nem is mutatkoztunk be 1 hét alatt, de én tudom, hogy Shanek hívják de csak mert egy kiskori történet elmesélése közben említette, hogy az édesanyja, hogy szidta le őt. Mondjuk érthető ki örülne, ha a gyermeke a frissen festett garázst átfesti…ez a gondolatmenet is hozzá vezető utamon jutott eszembe. Most ő volt itt hamarabb…igaz most sokkal később jöttem mert ma még voltam vadászni is.

- Szia te kis idegen!- köszöntem rá, mert nem vett észre.

- Szia merre jártál ma? - mosolygott.

- A családommal kellett lennem egy kis dolgunk akadt - nem mondhattam, hogy vadászni voltam.

- Értelek. Hiszen te mindig itt vagy ezen a réten.

Ebben teljesen igata van. De itt teljesen egyedül vagyok és senki nem zavar meg váratlanul (hisz Shanet várom minden nap).

- Hát igen elég sokat tölrtök itt az időmből. De nem lehet hibáztatni, ezért hiszen ez egy gyönyörű nyugodt hely- mutattam körbe bizonyításképp- Na meg mintha te nem lennél itt minden nap - nevettem.

- Ez igaz. Ebben teljesen igazad van.

- És neked milyen napod volt? - érdeklődtem.

- Hát…sok volt a dolgom…- mintha valamit titkolna, bár nem hibáztathatom ezért én egy vámpír vagyok vérfarkas ismerősökkel ja és persze egy Volturi nevű uralkodóház üldöz minket- Nem megyünk el sétálni? Közbe pedig bekapni valamit mert nagyon éhes vagyok.

- Persze, mehetünk- örültem, hogy végre elhívott valamerre még ha nem is hivatalos randi. Elindultunk Port Angeles felé.

- Te mennyire vagy ismerős a környéken? - izgett-mozgott egész úton pedig busszal mentünk. 20 perc volt nagyjából az út de ő mintha egy fél medvét meg tudna most enni. Olyan aranyos volt, mint egy kisgyerek az első szülinapi partija előtt.

- Hát nem sok helyet tudok, de itt van az az étterem ahol anya és apa először beszélgettek kettesben - úgy 6 évvel ezelőtt, de ezt már nem mondtam ki, hisz tinédzsernek nézek ki így furcsa lenne a 6 évvel ezelőtti első találkozás.

- Benézzünk oda? - kérdezte.

- Ez csodás ötlet- elindultam az étterem felé.

Beszélgettünk evés közben. Igen félvámpír létemre mindkétféle életmód megfelel nekem. Olyan aranyos volt szegény nem tudom mintha még életébe nem lett volna még kettesbe lánnyal. Ami korához képest furcsa lenne… vegyük példának Jaket. Neki is volt már kiszemeltje rajtam kívül. Leejtett egy evőeszköz és egyszerre hajoltunk le érte és szerencsére a jó látásomnak hála észrevettem, hogy egy kicsit közelebb húzódik…”végre” majdnem megcsókol erre nem visszahúzódik? Ezt nem hiszem el, hogy nekem kell kezdeményeznem egy tinédzserrel szemben. Ez felettébb furcsa egy 5 éves mondhatni kislánytól. Igaz ezt ő nem tudja… Nem gondolkoztam, hogy esetleg rá is támadhatok, hisz reggel vadásztam… Csönd lett köztünk, de nem az a kínos csönd, hanem a zavarba ejtett emberek csendje. Kifizette az ebédet majd sétálni indultunk. Láttam, hogy közeledik a keze a kezemhez, most nem gondolta meg magát. Viszont…mikor hozzámért nagyon meglepődtem, hisz legalább olyan meleg volt a keze mint Jacobnak….elrántottam a kezem.

- Szerintem most vagy nagyon beteg vagy, vagy beszélünk kell…nem tudom

- Nem vagyok beteg. - Ezt nem hiszem el, ezt ha Jake megtudja akkor nem a Volturi elleni harc lesz a legfontosabb neki…

- Gondoltam- Csak ennyit tudtam kinyögni. Közbe pedig mutattam neki, hogy menjünk egy nyugodtabb helyre.

- Hogy értetted, hogy beszélnünk kell? - nem válaszoltam, míg nem értünk el egy sötét kapualjba. Felesleges köntörfalazni így csak belevágtam a közepébe.

- Mióta vagy vérfarkas? - a kérdés hallatán összerezzent.

- Micsoda? Vérfarkasok nem léteznek - próbált meggyőző lenni. Tudom, hogy nem mondhatja el a titkát, de nem jött még rá, hogy ha egy kézfogásból tudom mitől lehet vérfarkas akkor már nincs értelme tagadnia? Ez most nagyon rosszul esett.

- Tudom nem léteznek a vérfarkasok, sem vámpírok és az ükapáid sem kötöttek szerződést. Ugye?- bukott ki belőlem. Nem csak rá voltam ideges, viszont mégis szegényen töltöttem ki az indulataim

- Honnan tudsz te ennyit? - nagyon jól esett, hogy már nem tagadja, hogy igazam van

- Én félig vámpír vagyok. - úgy láttam, hogy így tiszta a dolog, ha bevallom én is a titkom.

- Hogy micsoda? Akkor te…te…te Bella lánya vagy?- nem tudtam semmilyen érzelmet leolvasni az arcáról.